Tudományok Tábora 2017 Nyomtatás
Írta: Tudományos Diákkör   

Tudományok Tábora - 2017

Az Alfalvi Fiatalokért Egyesület, a Sövér Elek Szakközépiskola Diákönkormányzatával 2017. augusztus 27-31 között szervezi a Tudományok Táborát.

A Tudományok Tábora olyan nyári tábor, amelybe az iskola diákönkormányzatának képviselőit és kiemelkedő képességű fiatalokat hívunk meg, valamint olyan egyetemistákat és frissen végzetteket, akik egykoron iskolánk diákjai voltak. Ők, tehetségüket az országosan is elismert Tudományos Diákkörök Konferenciáin, a nemzetközi Pécsi Diákszimpóziumon és egyéb rangosszakmai találkozókon bizonyítják

A tanulók adott konferenciákon, versenyeken elért eredményük alapján kerülnek meghívásra illetve a diákönkormányzat keretén belül kifejtett tevékenységük jutalma a tábor.

A diákok számára szervezett tábor fő célja az, hogy a színvonalas szakmai tevékenységben részesüljenek illetve a tudományoktól független, tartalmas szórakozást nyújtsunk nekik. Mindennek a megvalósulása komoly lehetőséget jelenthet tehetségük kibontakozásához, ami nagymértékben hozzájárulna, hogy az elkövetkező esztendők méltó képviseletét jelentsék a diákságnak, iskolájuknak és szülőfalujuknak.

A tábor partnerei és támogatói: Hargita Megye Tanácsa, Gyergyóalfalu Közbirtokossága, Sövér Elek Szakközépiskola és Diákönkormányzata